Casus belli

By: drusnemet

Sötét éjszaka volt. A Michigan-i Lancing külvárosában, az elhagyatott raktárépület még elhagyatottabb szegletében egy kislány kuporgott a hideg padlón és sírt. Karjait keresztülfonta a térdén, fejét lehajtotta, hogy még véletlenül se lássa a rémiszto alakot, aki elrabolta. Ijeszto neszezést hallott, de mikor felpillantott, nem látott senkit maga körül. Szíve hevesen vert, kapkodta a levegot, végtagjai remegtek. A nesz erosödött, egyre közeledett és a kislány felsikoltott a rémülettol.

- Cssss, semmi baj, semmi baj – suttogta Sam, mert o és Dean voltak a nesz forrása. – Hazaviszünk, rendben? – A kislány hatalmas, mélykék szemei hálásan fürkészték az idegent, majd bólintott, és szorosan Sambe kapaszkodott, mikor a fiú felemelte, hogy kivigye.

- Siessetek, Sam! – üvöltötte most Dean, aki a folyosón orködött. – Itt van! Vidd ki, gyerünk, gyerünk! – Dean rálott a sötétben pislákoló két vörös pontra, majd hirtelen szörnyu ordítást hallottak, és abban a pillanatban csend lett. Sam kivitte a kislányt az épületbol, beültette az Impalába, majd visszarohant bátyjához, aki már a fenevad teteme mellett ácsorgott.

- Szép lövés – jegyezte meg Sam, mire Dean ránézett, megpörgette az ujján a pisztolyt és elsétált. Sam mosolyogva nézett utána, majd csatlakozott hozzá. Odakint Dean elovett a csomagtartóból egy benzines kannát és visszament az épületbe. Negyed óra múlva ismét kijött, arcán fáradtság tükrözodött. Hirtelen, mintha rosszat sejtene, körbepillantott, de nem látott senkit a kocsiban már édesen alvó kislányon és Samen kívül.

- Na, menjünk innen – mondta öccsének, miközben gyújtást adott.

- Nem tiltakozom – felelte Sam fáradtságtól rekedt hanggal.

Egy órával késobb a Blue Lagoon motel parkolójában állt meg a kocsi. A fiúk kiszálltak és a szobájukhoz igyekeztek, amikor Deannek megint furcsa érzése támadt. Samre pillantott, aki megértette bátyja reakcióját.

- Követ valaki – felelte. Dean bólintott.

Óvatosan beléptek a szobába és magukra zárták az ajtót. Amint kattant a zár, ok pedig megfordultak, ott állt elottük Castiel.

- Azt hiszem, vendégetek van – mondta nemes egyszeruséggel és ugyanilyen könnyen kinyitotta az elobb bezárt ajtót egyetlen suhintással. A fiúk megdöbbenve néztek az angyalra. Ekkor a közeli, megvilágítatlan bokrok mögül egy ismeros arc bukkant elo. Az alak egyre közelebb és közelebb ért, végül megállt elottük a szoba ajtajában. Chris Johnson volt az.

- Sziasztok, srácok – felelte Chris és elengedett egy fáradt mosolyt. Miután megölelte a fiúkat, megállt szorosan Castiel elott. – Szóval te vagy az a Cas? Még sosem láttam angyalt…ilyen közelrol – mondta és vizslatni kezdte Castielt, aki kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Dean köhintett egyet, mire Chris fura mosollyal leült az egyik ágy szélére és folytatta: - Szégyelljétek magatokat, Bobby-tól kell megtudnom, mire készültök? – A fiúk egymásra néztek, aztán Dean Casre, aki ezt mondta:

- Nem akartak veszélybe sodorni.

- Mind veszélyben vagyunk – ellenkezett Chris. – De gondolom, ezt ti is nagyon jól tudjátok.

- Már ne is haragudj, Chris, de mit keresel itt? – kérdezte Dean.

- Titeket, természetesen – mondta a lány. – Azóta nem beszéltünk, hogy megöltük Grigorit.

- Cseverészni jöttél? – kérdezett vissza Dean, mire Chris lemondóan felsóhajtott és végigmérte a srácot.

- Segíteni szeretnék…bár nyilván semmi szükségetek rá – mondta gúnyosan.

- Chris… - kezdte Sam, de a lány folytatta.

- Álmot láttam. Olyan valóságosat, amihez foghatót még sosem tapasztaltam.

- Miféle álom volt? – érdeklodött Dean.

- Csak arra emlékszem, hogy egy hangot hallottam…semmit sem láttam, csak nagy fényesség körös-körül... - ismét felsóhajtott.

- Mit mondott a hang? – kérdezte Sam.

- Azt, hogy segítségre van szükségetek…és én vagyok az, aki segíthet.

- Mégis hogyan? – kérdezte Dean.

- Fogalmam sincs – válaszolta Chris.

- Szóval te voltál ott a raktárnál is – nyomatékosított Dean, mikor Chrisszel a kocsiba pakoltak másnap reggel.

- Igen. Nem akartalak lerohanni titeket, és meg is kellett bizonyosodnom afelol, hogy engem sem követnek.

- Tiszta sor – mondta Dean. – Figyelj…amit legutóbb, ööö…

- Felejtsd el, Dean – mondta Chris rá se pillantva barátjára. Helyette még mindig pakolást színlelt. – Tudod, hogy én nem csinálok nagy ügyet az ilyesmikbol.

- Biztos? Mert elég szarul érzem magam emiatt és…

- Mondtam már, hogy minden oké. Ne görcsölj rajta, ami volt, elmúlt. Nem érdemes felhánytorgatni.

- Jó – mondta Dean.

- Jó – felelte erre Chris.

- Remek.

- Pompás…Inkább azt mondd meg – mondta kis szünet után Chris –, hogy jutottatok el idáig? Sam függosége, meg a te angyal haverod…

- A világ változik, az emberek is változnak. És tudtommal mi még mindig emberek vagyunk.

- Aha…Jó, hát ti tudjátok, de azért sajnálom, hogy nem lehettem ott.

- Hol?

- Veletek, mikor kinyírtátok azt a szemét ribancot.

- Ruby-ra gondolsz? – mosolygott Dean. – Ja, nekem se lesz az öribarim.

Amint visszaértek a szobába, Sam is útra készen állt már. Cas otthagyta oket még az éjjel, hogy utána járjon Chris álmának, de amikor már elhagyták volna a szobát, hirtelen ismét megjelent Cas és Chrisre rontott. Megragadta a lány torkát és azzal a mozdulattal az ágyra dobta ot, miközben még mindig a nyakát szorította. Chris fuldoklott és kapálózott. Igyekezett lerúgni magáról az angyalt, de nem sikerült.

- Hé, rászólnál a pitbullodra? – kérte Deant, miközben próbálta kipréselni ajkáról a szavakat.

- Cas, megorültél? Engedd el! – ordított Dean.

- Nem lehet, Dean – felelte Cas. – Hazudott nektek.

- Nem hazudtam – nyögte Chris fájdalmasan.

- Üljünk le és beszéljük meg!

- Mikor akartad közölni velük, ha? – kérdezte Cas a félájult lánytól. Chris mozdulni sem bírt, teste egyre erotlenebb lett a súlyos szorítástól.

- Cas, azonnal engedd el! – ordította Dean most már magából kikelve. Castiel engedett a parancsnak és békén hagyta a lányt. Chris levego után kapkodva hörgött és köhögött, és a torkát kezdte tapogatni.

- Elárulnád, mi a fene folyik itt? – kérdezte Dean az angyaltól teljes döbbenettel.

- Gondolom, nem közölte veletek, hogy halott – válaszolt Cas, mire a fiúk villámsújtottan összenéztek.

- Pontosan két órával azelott történt, hogy kiszabadult Lucifer – magyarázta Chris, amint újra beszélni tudott. A fiúk az ágyon ültek mellette, Castiel pedig az ablak melletti asztalnál egy széken. – Épp egy démont készültem kiuzni, amikor megjelent a többi. Legalább öten voltak, esélyem meg semmi. Szóval megkötöztek… – felelte könnyes szemmel – és megkínoztak…aztán magamra hagytak…kibírhatatlan fájdalmak közt…a saját vérembe fulladva.

- Sajnálom, Chris – felelte Sam. – Ha csak tudtuk volna…

- Már nem számít. Nektek sem volt gyerekjáték. Mindent tudok, Bobby…elmondott mindent.

- Pletykás vénember – motyogta Dean komolytalanul.

- Ne beszélj így róla – feddte meg a lány. – Csak azért mondta el, mert egyedül bennem bízott.

- Na és mi történt azután? – kérdezte Sam. – Hogy jöttél vissza?

- Fogalmam sincs. De akkor történt, amikor Lucifer kiszabadult…Legalábbis Bobby szerint. És állítólag ti is így menekültetek meg.

- Ha ez igaz, akkor Isten keze van a dologban – vágta rá hirtelen Cas. – Engem is O hozott vissza.

- De miért? – kérdezte Chris. – Úgy értem, engem miért?

- Talán a véred miatt – tunodött Sam.

- Gondolod?

- El tudja pusztítani a démonokat…talán másra is képes.

- A véred démont tud ölni? – kérdezte most Cas.

- Igen – felelte Chris. – Te nem is tudtad?

- Nem – vágta rá azonnal Cas.

- Hu, de tájékozottak vagytok odafent – replikázott Dean.

- Suttogták, hogy létezik valahol egy ember, akitol tartanak a démonok, de többet mi sem tudtunk. Tilos volt beszélni róla.

- Chris vére egyben Samuel Colt vére is – magyarázta Sam. – Az o vére van a pisztolyba és a golyókba öntve is.

- És miért csak most jöttél? – érdeklodött Dean. – Már több hónapja kószál szabadon Lucifer.

- Mert féltem, oké? Fogalmam sem volt, hogy jöhettem vissza és magamban sem voltam biztos. Féltem, hogy már nem olyan vagyok, mint azelott. Hogy megváltoztam, érted? Hogy zombi vagyok, vagy ilyesmi…Akkor jött az álom, akkor beszélt hozzám a Hang…és elmentem Bobby-hoz…abban bízva, hogy o talán felvilágosít.

- És a démonoknak mi közük ehhez? – kérdezte Sam.

- Nem tudom, de a vérem kellett nekik. – A fiúk Chrisre néztek.

- Micsoda? – kérdezte Dean.

- Nem csak egyszeru bosszúról volt szó…teljesen lecsapoltak – magyarázta Chris. – Mindet összegyujtötték valami tégelyben, aztán elmentek. Alig maradt vérem, ami meg maradt, hát…nem volt szép látvány.

Dean összehúzta a száját mérgében, Sam pedig sajnálkozó tekintettel nézett Chrisre.

- Cas, most hová mész? – tudakolta Dean, miután az angyal felállt az asztaltól.

- Ki kell derítenem, mi ez az egész. Addig lapuljatok meg. – Ezekkel a szavakkal távozott.

- Mire emlékszel még? – kérdezte Dean, mikor kicsit késobb a szobában ebédeltek.

- Úgy érted…?

- Mondjuk a halálod utáni dolgokra.

- Nem sok mindenre – felelte csendesen Chris. – Mintha egy álomban lettem volna, egy nagyon valóságos emlékemben. 14 lehettem, az iskolában voltam és apa értem jött. Akkor már jó ideje nem láttam. Bedugott oda még nyolcévesen, aztán néha-néha felbukkantak Scottal, de…akkor végre értem jött.

- Egy bentlakásos iskolába jártál? – élénkült fel Dean. – Csak csajok?

- Koedukált volt – mondta Chris furcsa arckifejezéssel. – Bár az apácáknak ez nem nagyon tetszett.

- Bentlakásos iskola apácákkal? Hú, nem csoda, hogy görcsös tini voltál – nevette el magát Dean.

- Fogd be! – mondta Chris mosolyogva. – Apa biztos helyen akart tudni, az meg szent hely volt; valamennyire biztonságos is. Az egyik tanárnom azelott vadász volt, o figyelt rám.

- Meg tudom érteni, miért nem tetszett.

- Az nem tetszett, hogy apa magamra hagyott. Velük akartam menni, de nem lehetett. Folyton szökni próbáltam, de azt se tudtam, hova.

- Scottot meg elvitte, ha?

- Igen, mindig is vadászt akart faragni belole. De o sosem élvezte úgy, mint én.

- Meg akart védeni.

- Távol akart tartani a veszélytol, de rájött, hogy nem rejtegethet örökké. Mikor elég idos lettem, eljött értem. Sosem akarta, hogy vadász legyek, de én ezt akartam csinálni.

- Miért? – kérdezte Dean oszinte megdöbbenéssel.

- Hogy soha többé ne legyek egyedül. – Dean lesütötte a szemét, Chris pedig sóhajtott. – Így velük lehettem, a családommal. Ok jelentették akkor az egész világot.

- Szép emlék – mondta Sam lágyan.

- Igen – mondta halkan Chris. – De jobban tetszett volna, ha nem csak egy halvány emlék. Valahogy olyan üres volt. Szinte csak erre emlékszem odaátról – nem is képekre, inkább…érzésekre. – Hosszabb szünetet tartott, miközben hol Samre, hol Deanre nézett. – Tudjátok, nem akarok kíváncsiskodni, de…valamit nem értek.

- Mi lenne az? – kérdezte Sam óvatosan.

- Miért akarjátok egyedül elintézni mindezt? Tudom, hogy a legtöbb vadász orrol rátok a történtek miatt, de ha…

- Épp ezért – vágta rá Dean. – Mert úgysem segítenének. Mi indítottuk el ezt, nekünk is kell helyre hozni.

- Ne légy már ennyire álszent, Dean! – fakadt ki Chris. – Úgy beszélsz, mint egy mártír. Hidd el, te sem akarsz az lenni. Lehet, hogy volt pár béna húzásotok, nekem is volt nem egy, de azt hinni, hogy sikerül…ketten a világ ellen?! Bocs, de Thelma és Louise is csúnyán végezte. Minden segítségre szükségetek van.

- Épp elég barátot vesztettünk már el azért, mert segítettek – felelte Dean.

- És talán én leszek a következo, igaz? Csakhogy akkor elismétlem: nem véletlenül vagyok itt – felelte a lány határozottan. – Valaki visszahozott a halálból – talán maga Isten, ki tudja? –de feladatot kaptam…és végre is hajtom, és tudjátok miért?...Miattatok…Mert nem maradt már senkim, de értetek képes lennék megtenni, mert ti közelebb álltok hozzám, mint bárki ezen a rohadt világon… - Súlyos csend telepedett rájuk, mindhármuk szemébe könny szökött.

- Csodálom a hited – nyögte ki végül Dean fájdalmas pillantással.

- Ne értsetek félre, nem vagyok naiv – felelte Chris. – Tudom, hogy az angyalokban sem bízhatunk meg…és hogy a Nagy Öreg is cserbenhagyott…de mégis…hiszem, hogy még gyozhetünk.

- Mégis hogy? – akadékoskodott Dean.

- Valahogy, akárhogy!...Csak nem így…Meggyötörten, fáradtan és üresen. Én nem adom fel, mert hiszem, hogy még van remény. Hogyha másvalaki nem is, én még tehetek valamit…de ehhez ti is kelletek. Csakis rajtunk áll…Errol szól a barátság. Különben mi értelme lenne?

A srácok egy ideig nézték Christ; csodálkoztak, mennyire eroteljesen és rendíthetetlenül hisz saját magában, és valamennyire el is szégyellték magukat. Ez a lány még a borzalmak ellenére is képes volt hinni bennük és a Hangban, mely hozzájuk vezérelte ot.

Lebukott a Nap a látóhatár szélén, és suru köd telepedett a kételyben úszó világ álmos, sebzett testére. Castiel még nem jelentkezett, már több napja hírét se hallották, és hogy bele ne pusztuljanak az unalomba, a környéken kerestek valami ügyet, ami lekötné oket Cas felbukkanásáig.

- Gyertek, azt hiszem, találtam valamit – mondta Sam a laptop elott ülve. Chris és Dean feltápászkodtak, és a gép elég furakodtak. – Mt. Pleasant, Michigan. Pár órányira van innen. Három munkás halt meg egy hónap alatt, ugyanolyan módon. A végtagjaik levágva, ami maradt belolük, egy felrajzolt körbe volt fektetve.

- Írja, milyen rajz volt? – kérdezte Dean.

- Itt egy kép róla – felelte az öccse és rákattintott egy ikonra a cikk sarkában.

- Mi lehet ez? – kérdezte Dean a fura jelekkel borított kört nézve.

- Én már láttam valahol – mondta most Chris. – De ennek semmi értelme.

- Hogy érted? – kérdezte Dean. Chris rámutatott az egyik ábrára.

- Ez egy szellemidézo jel, ez pedig – mutatott a másikra – a boszorkányvédo amulettek szimbóluma. De a ketto együtt? Ez valami más. – Végigfutotta a szemük a monitort, majd Sam szólalt meg.

- Azt írják, nem volt szemtanú, és az egyetlen közös az áldozatokban, hogy ugyanabban a gyárban dolgoztak.

- Milyen gyár? – kérdezte Chris.

- Játék – felelte Sam. – Foleg babákat készítenek nagykeráron.

- Hé, talán Chucky szórakozott velük egy kicsit – mondta Dean azzal a teli száj vigyorával, de amikor Chris és Sam unottan ránéztek, csak a száját húzta. – Jó, csak egy ötlet volt.

- Ez elég fura – folytatta Sam.

- Akkor irány Mt. Pleasant – mondta ki a végszót Chris.

- Jó, mi Sammel bemegyünk, te meg nézz szét idekint – mondta Dean, mikor a gyárhoz értek. A kapunál álló or felengedte nekik a sorompót, mikor felmutatták – naná, hogy! – hamis jelvényeiket. Most a hatalmas udvaron álltak, körülöttük rengeteg munkással, akik éppen ebédszünetet tartottak.

- Oké, szóljatok, ha van valami – felelte Chris és a fiúk felsétáltak az irodákba vezeto lépcson.

- Jó napot, a DreamToys vállalattól jöttünk – mondta Dean az igazgató titkárnojének –, megbeszélésünk van Mr. Parkerrel.

- Mr. Parker nem szólt, hogy látogatókat vár – válaszolt a titkárno, bizonyos Wanda. Az ötvenes évei végén járhatott, ondolált haja oszbe vegyült, zöld színu, szarukeretes szemüvege – aminek füleit egy lánc kötötte össze – a nyakában lógott, hosszúkás sötét rózsaszín körmeivel a számítógép billentyuzetét ütögette. – Nincsenek elojegyezve.

- Igen, tegnap sikerült elérnünk telefonon – folytatta Dean. – Azt mondta, ön mindenben rendelkezésünkre áll, Miss…Christopherson – olvasta le a no asztaláról.

- Ez érdekes – mondta Wanda és az orrára csíptette zöld színu, szarukeretes szemüvegét, melyben eltunt a fél arca. Így nézett a fiúkra. Dean visszahokölt a hirtelen látványtól, mivel Miss Christopherson szemei, ha lehet még óriásibbak lettek, mint elotte voltak. – Mr. Parker igen precíz ember – folytatta a titkárno gúnyosan. – Volt már, hogy az éjszaka közepén is felhívott, csak hogy emlékeztessen egy tárgyalásra. De most nem szólt egy szót sem.

- Talán más járt a fejében – mondta Sam. – Biztos nem tesz jót az üzletnek, hogy balesetveszélyes lett a gyár.

- Maga mirol beszél, fiam? – kérdezte Wanda mogorván.

- Hallottuk, hogy hárman is meghaltak az alkalmazottak közül – folytatta Sam.

- Attól még, hogy itt dolgoztak? Kérem – mondta a no még mindig gúnyosan. – Csak egy eset történt konkrétan a gyár területén, ezt a lapok is megírták. De ez még nem teszi veszélyessé a helyet.

- És nem is furcsa, hogy ugyanúgy haltak meg? – kérdezte Dean kicsit már ingerülten, mert idegesítette a no viselkedése. – Mindhárman itt dolgoztak, mind harminc év körüliek és mindez egy hónap alatt.

- A rendorség nyomoz, ez a munkájuk, nekem pedig az, hogy ha Mr. Parker nem szólt az önök érkezésérol, akkor kísérjem ki magukat az ajtón túlra.

- Gyanakvó, vén banya – morogta Dean, mikor lefelé sétáltak a lépcsoházban.

- Talán Chris több szerencsével járt – csitította Sam.

- Sziasztok – mondta Chris, amint meglátta a fiúkat odakint. – Na, találtatok valamit? Hamar megjártátok.

- Nem sokra jutottunk – felelte Dean. – Miss Házsártos az utunkat állta – tette hozzá affektálva.

- Ki?

- Nem érdekes – legyintett Sam. – Eléggé titkolóznak.

- Aha. Hát lehet, hogy a fomufti szófukar, de az alkalmazottak igen készségesek – mondta a lány.

- Tényleg? Mennyire? – kérdezte Dean.

- Eléggé – hangsúlyozta Chris félreérthetetlenül, és épp akkor intett felé vigyorogva egy tetotol talpig piszkos, kezeslábasban üldögélo, elhízott fickó, mire Chris zavarodottan mosolyogva visszaintett neki. Dean szeme elkerekedett, felhúzta egyik szemöldökét és furán meredt a pasasra. – Emlékeztek az elso áldozatra? – kérdezte most a lány, visszarángatva Deant is a valóságba.

- Igen – mondta Sam. – Ööö…Bryan Mannings, a karbantartó. Itt ölték meg.

- Ezt írták a lapok – mondta Chris. – De azt már nem említették, hogy a hármas szinttol vezettek a vérnyomok az ötös részlegbe, ahol megtalálták. Mintha valaki odahúzta volna.

- Eddig még lehet sima gyilkosság is – akadékoskodott Sam.

- Igen, csakhogy…a hármas szinten úgy 50 éve szintén meghalt valaki – mondta Chris fontoskodó arckifejezéssel. – Egy villanyszerelo, a társa pedig köddé vált. Azóta sem került elo. Azt a szobát, ahol dolgoztak, a baleset után lezárták, de Mannings halálakor vajon hová vezetett a vérnyom?

- Ahhoz az ajtóhoz? – kérdezte Dean.

- Pontosan – mondta Chris. – Ami már nyitva volt. – Sam és Dean egymásra néztek, majd Sam megkérdezte:

- És a dolgozók nem tudják, ki nyitotta ki?

- Nem. Vagy ha tudják is, nem árulják el. Megkérdeztem egy öreg munkást. Azt mondta, mindig is el volt átkozva az a hely.

- Az emberek sok mindenben látnak átkot – mondta Dean.

- Na igen – felelte Chris –, de emlékeztek még a szimbólumokra? Talán köze lehet ehhez.

- Talán az egyik szerelo szelleme kezdett most öldökölni – tunodött Sam. – Tudjuk, o hogyan halt meg?

- És még nektek nem kell a segítségem – rázta meg a fejét Chris mosolyogva. – Állítólag áramütés végzett vele, de egyesek szerint a társa tette el láb alól és balesetnek álcázta.

- Utána kell járnunk annak az esetnek – felelte Sam.

- Iiiigen, akkor…hol kezdjük? – érdeklodött Dean.

A Michigan Megyei Könyvtár délután tömve lett emberekkel, leginkább egyetemisták bóklásztak a sorok között. A srácok a diafilmeket tartalmazó vetítonél ültek, és régi újságokat lapoztak át, mikor is a sokadik újság után Chris megpillantott valamit.

- Itt is van. – Olvasni kezdte a cikket. – „1952. augusztus. Egy Harold Hobson nevu szerelot halálos kimenetelu baleset ért a Madows Játékgyár egyik részlegében. Az alkalmazottak állítása szerint a társa, Patrick Dawson lehet a vétkes, ugyanis neki kellett volna ügyelnie az elektromos hálózat szakszeru muködésére. Dawson állítja, lekapcsolta az áramot a felülvizsgálat elott, de ennek alátámasztására semmiféle bizonyítékot nem talált a rendorség.”

- Még mindig sima balesetnek tunik – mondta Dean.

- Igen, de azt írják, hogy Dawsont késobb kirúgták gondatlanság miatt – vetette ellene Chris –, és azóta senki se hallott felole, köddé vált. A családja sem látta azóta.

- Ez nem sokat segít – mondta Sam.

- Vissza kell mennünk a gyárba – felelte Dean.

Vaksötét éjszaka kúszott a gyár betonfalaira, amikor a három vadász belopakodott a kerítés egyik hátsó részén. Egyenesen az ötös részlegbe mentek, ahol átvágva a folyosón megpillantották azt a bizonyos ajtót, ahol a gyilkosságok történtek.

- Csak utánad – mondta Chris, majd Dean bement. Utána közvetlenül Sam következett, Chris pedig az ajtó elott várt.

- Fújj, mi ez a buz? – kérdezte Dean fintorogva, mikor felfeszítették a szertárként funkcionáló szoba másik ajtaját. Ekkor azonban egy sápadt, halvány alak jelent meg mögöttük, és hátba támadta Samet, aki végigrepült a szobán, a szemközti falnak esett és lezuhant a földre. – Sam!!! – ordította Dean. Chris az ajtó másik oldalán ragadt, mikor a szellem bevágta azt elotte, így ejtve csapdába a fiúkat.

- Ez egy szellem – mondta Sam tántorogva.

- Kösz az észrevételt, nagyokos – mordult rá Dean. Fogta a puskáját és a szellembe lott pár sótöltényt, amitol az köddé vált. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Chris bukott be rajta.

- Jól vagytok, srácok? – kérdezte, a fiúk bólintottak. – Hát egy biztos: ez nem Hobson volt.

- Még itt lehet valahol – mondta Sam.

- Nézzünk körül. Legyetek óvatosak – felelte Dean, majd elindultak a folyosón. Egy ido után visszatértek a szobához – nem találtak semmit. Már feladták volna a keresést, amikor Sam észrevett egy repedést az ajtó melletti falon. Késével kapargatni kezdte a vakolatot, majd pár perc múlva egy másik ajtó körvonalai váltak láthatóvá. Dean berúgta a rejtett ajtót és azonnal az orrához nyomta a kezét. – Khm… - Felköhögött a buztol. Meggyújtotta zseblámpáját és odabent egy mumifikálódott hullát pillantottak meg felakasztva az egyik vízvezetékre.

- Ez undorító – mondta fintorogva Sam.

- Most már értheto, hová tunt Dawson. Itt akasztotta fel magát, ahol a társa meghalt – mondta Dean.

- De miért rajzolta fel a jelet? Mit akart elérni ezzel?

- Agyalj rajta, én szétnézek itt és… - hirtelen zajt hallottak. Chris és Dean a zaj forrása felé rohantak fegyverekkel felszerelkezve, majd váratlanul megtorpantak. Most épp az ellenkezo irányból jött a hang, pont ahonnan elindultak. – Sam! – ordította Dean az öccsét féltve. Már a folyosó végén jártak, amikor Dean ráparancsolt Chrisre: - Maradj! – És rohant tovább a szertárba.

- Figyelj, Dean, azt hiszem, tudom, mi…

- Sam, jól vagy?

- Igen, de miért ordítozol? – kérdezte Sam, nem értve Dean viselkedését.

- A francba! – mondta Dean, miután rájött, hogy ismét csapdába sétáltak, vagy inkább rohantak. – Chris! – A lány éppen lott volna a felé közeledo lényre, de Dawson szelleme most gyorsabb volt, és a puskát messzire repítette. A kemény acél hangosan koppant a jéghideg kövezeten. Chris próbálta felhívni Deant, aki ekkor ért oda és nem teketóriázott, belelott az alakba, ami azonnal eltunt.

- Mi a fene volt ez? – kérdezte Chris.

- Szívesen – mondta Dean, de nem sok idejük maradt.

- Megint itt van! – ordította Chris magából kikelve.

- Sam! – kiáltotta Dean, mire Sam meggyújtotta a mumifikált tetemet.

- Elégeti a csontokat? – kérdezte Chris. – Szerinted ez beválik?

- Muszáj neki.

- De azt se tudjuk, hogy ez tényleg Dawson-e!

- Van más ötleted? – Chris kétkedoen a folyosó végébe bámult, ahol Sam már meggyújtotta a tetemet. Dawson szelleme épp akkor készült újra lecsapni rájuk, de fájdalmas sikollyal porrá lett és eloszlott a levegoben.

- Szóval mégis Dawson szelleme volt – mondta Chris. – Szép volt, Sam. – Dean rosszalló pillantást vetett Chrisre, aztán elindultak. – De mire szolgált a jel?

- Talán biztosíték volt, hogy tényleg visszajöjjön kísérteni – felelt Sam.

- Bosszút állni, amiért kirúgták?

- Talán – mondta Dean. – De már sosem tudjuk meg. Mindenesetre már nem fog visszajönni.

- Igen – felelte Chris, majd elnevette magát és könyökével gyengéden beleütött Sam hasába. – Jók voltunk együtt, nem? – A fiúk félmosolyra húzták a szájukat. – Már el is felejtettem, milyen érzés.

- Mi? – kérdezte Dean.

- Veletek lenni, hülyeséget csinálni, ami az életünkbe is kerülhet…Egyedül nem volt ilyen kellemes.

A motelbe visszaérve lepakoltak, és pihentek egy keveset, de nem tartott sokáig a szieszta. Cas már öt napja nem jelentkezett és mikor már aggódni kezdtek volna érte, az éjszaka közepén felébresztette Deant.

- Beszélnünk kell – mondta, mielott Dean akár pisloghatott volna.

- Jó, gyerünk, ki vele – felelte Dean fáradt hangon. – Mit derítettél ki?

- Ezt nekik is hallaniuk kell – mondta Cas az alvó Chris és Sam felé intve. Dean felsóhajtott, majd feltápászkodott és gyengéden megrázogatta öccsét és Christ.

- Ébreszto, megjött Cas – mondta. – Keljetek már fel!

- Na, végre – kezdte Chris, mikor meglátta az angyalt. – Ideje volt már, hogy jelentkezz.

- Sajnálom, nem volt túl könnyu dolgom – mondta Castiel rezzenéstelen arccal.

- És tudod már, hogy segíthetnék a Lucifer-ügyben?

- Van egy sejtésem. – Erre Dean felhúzta a szemöldökét.

- Sejtésed? Egy sejtésre alapoznád a tervünket?

- Az sokkal fontosabb, amit kiderítettem…rólad – nézett most Chrisre az angyal. – Azt mondtátok, o Colt leszármazottja, de azt ti sem tudtátok, Colt vére miért volt különleges. Nos…Megtaláltam az ost. Azt, akitol a családod, Colt családja származik. O volt a legelso, az origó, a vér továbbadója…Egy szeráf.

- Szeráf? – kérdezett vissza Dean. – Az meg mi?

- Az angyalok egyik legmagasabb kasztja – felelte Chris ledermedve. – Minden gonoszság nélküli, tiszta lények…Isten testorei. – Sam és Dean döbbenten egymásra néztek.

- Ezt meg honnan tudod? – kérdezte Dean még mindig döbbenten.

- Kiolvastam a Bibliát. Nektek sem ártana. – A fiúk újfent összenéztek.

- Pontosan – mondta Cas. – Szeráfok. Ha Isten a Földön jár, ok kísérik, és az Isten iránti feltétlen tiszteletet képviselik.

- És egy ilyen…szeráf Chris ose? – kérdezte hitetlenkedve Dean. – Cas, biztos, hogy nem vezettek félre?

- Egészen biztos. Végigkövettem a nyomokat, leellenoriztem a teljes családfát. Nincs kétség.

- De akkor mégis hogy került egy ilyen „szent” angyal a Földre? – kérdezte még mindig Dean. – Elég súlyos bunt követhetett el, ha ide számuzték.

- Nem, akkor a Pokolba került volna, jól mondom? – kérdezte Sam.

- Még mindig nem értitek – magyarázta Cas. – Ezek az angyalok Jó és Rossz fölött állnak. Csakis Isten szavára hallgatnak, ot áldják mindenekfelett és még soha, mióta világ a világ, egyszer sem fordult elo, hogy egy szeráf árulóvá legyen. Még a nagy csatában sem, amikor Mihály a Pokolba taszította Lucifert. Ok nem kételkednek, nem lázadoznak. A legöregebb angyalok, akik elsonek teremtettek a Mindenségben.

- Szóval ok valami kimosott agyú, mennyei krishnások? – kérdezte Dean.

- Nem értem, mire célzol – felelte szemöldökét összehúzva Cas.

- Ok nem katonák, inkább afféle…elit, jól értem? – mondta Sam.

- Olyasmi – mondta Cas. – Közvetlenül Isten trónusa körül állnak, és védelmezik. Ok is harcosok, de csak ritkán szállnak csatába, és Lucifertol iszonyodnak.

- Meg tudom érteni – felelte alig hallhatóan Sam.

- Csak négyen vannak, de még sosem láttuk oket – folytatta Castiel. – Nem avatkoznak földi dolgokba, a mennyiekbe is ritkán, az embereket ugyan szeretik, ez amolyan munkaköri kötelességük, de nem érintkeznek veletek. Úgy tudom, az arkangyalok közül is csak Mihály és Lucifer látta oket még a Teremtés idején.

- Akkor tehát te sem tudod, miért jött a Földre egy szeráf, vált emberré és alapított családot? – kérdezte Chris.

- Sajnos nem – mondta Cas és leült az ágyra. – Ez még mennyei körökben is nagy titok. Már akiket meg tudtam kérdezni. Nem sokon múlt, hogy elkapjanak.

- De még mindig nem értem – mondta Chris. – Ha emberré vált, elvesztette a képességeit is, nem? Akkor a vére…

- Ez egy szintén megválaszolatlan kérdés – mondta Cas és a lányra nézett. – Nagyon eros lehetett. Valamiért a vérében megmaradt az a tisztaság, ami képes megölni bármilyen természetfeletti lényt.

- Nem bármelyiket – mondta Chris. – Lucifert semmi sem ölheti meg. – Cas ránézett, de nem szólalt meg. – Ugye, Cas? – kérdezte Chris dermedten, megerosítésre várva.

- Nem tudom – felelte az angyal. – A Colt is hatástalan volt ellene, úgyhogy…lehet, hogy a véred sem érne semmit.

- De még ha igaz is, azt sem tudjuk, hogy ennyi évszázad után, emberi vérrel keveredve használna-e – mondta Sam.

- Bárki is jelent meg Chris álmában, talán tudta, mit beszél – felelte Cas. – Tovább kell nyomoznom, talán többet is kideríthetek.

- És mi addig mit csináljunk? – kérdezte Dean.

- Vigyázzatok rá – felelte Chrisre pillantva, majd ismét eltunt.

- Kávét, angyalom? – kérdezte Dean és a bögrét Chris felé nyújtotta. Chris az ágy szélén ült, arcát a kezébe temetve, s mikor Dean felé állt, a lány unott ábrázattal nézett rá. Dean megértette a reakciót, és zavartan elmosolyodott.

- Bocs, nem hagyhattam ki – felelte. Chris is mosolyra húzta a száját.

- Kösz, ez most jólesne – mondta és kivette Dean kezébol a bögrét.

- Nahát – szólalt meg most Sam, aki a laptop elott ült. – Tudtátok, hogy a szeráfoknak hat szárnyuk van? Ketto-ketto a fejükön, a derekukon és a lábukon. Legalábbis a legtöbb forrás ezt állítja.

- Ez remek – mondta Chris szarkasztikusan. – Csoda, hogy nem csicsergek…Mondd, azt lehet sejteni, hogy melyik volt az én rokonom? El se hiszem, hogy ezt kérdezem – tette hozzá gyorsan.

- Sajnos nem – felelte Sam. – Itt azt írják, négyen vannak, ahogy Cas is állította, de ennyi. Ennyit találtam, alig van más adat, szinte mindenhol ugyanúgy jellemzik oket. „A szeráf szó megemészto, elégeto, elnyelo tüzet jelent. Tüzes, de mérgezo értelemben is, mint például a kígyó marása. Ok a „mennyek tüzes kígyói”. Ezek a mennyei lények Isten királyi kíséretét alkotják.” – olvasta.

- Hé, nyugi – mondta Dean a lánynak, aki elég letörtnek tunt. Mellé ült, Chris pedig felsóhajtott.

- Ez az egész…olyan…

- Hihetetlen? – találgatott Dean.

- Szívás – fejezte be Chris. – Nagyon is meg tudlak érteni titeket. Már megszoktam a szabadságot, hogy a saját elképzeléseim szerint élek. Nagyon nem hiányzott ez a cirkusz.

- Te jöttél ide, emlékszel? – világosította fel Dean.

- Mert voltam olyan hülye, hogy aggódtam értetek – mondta Chris könnyed hangon, egy leírhatatlan grimasz társaságában. – De itt vagyok – szeráf vérrel, vagy anélkül, de most itt vagyok…és azt hiszem, nekem még mindig könnyebb, mint nektek.

- Ugyan mi lehetne könnyebb? – kérdezte Sam.

- A választás. Nektek sokkal nehezebb döntést kell hoznotok…amit kicsit sem irigylek. – Ismét felsóhajtott. – Na jó – mondta, felhörpintette a kávéját és felállt. – Nekem már nagyon elegem van az ücsörgésbol. Nem megyünk el valahová reggelizni? – A fiúk összenéztek. Dean tekintetébol Sam kiolvasta, hogy o is épp annyira szeretne kimozdulni, mint Chris, és persze a reggeli csábító gondolata sem hagyta nyugodni, így mindhárman elindultak a legközelebbi kávézóba. Amíg Sam a mosdóban volt, Dean kifaggatta Christ.

- Na és Bobby mennyit mesélt neked?

- Mindent elmondott – vágta rá Chris. – Igen, mindent tudok, Dean. Még azt is, amit az öreg nem akart az orromra kötni…rólatok. Kiolvastam a tekintetébol. Nagyon nem tetszik, hogy így eltávolodtatok egymástól, de…megértem. Nagyon is megértem. És tisztellek azért, hogy a történtek ellenére – vagy épp amiatt – nem tetted azt Sammel, amit én Scottal.

- Még mindig emiatt gyötrodsz?

- A mai napig bánom, hogy akkor nem fékeztem magam.

- Chris – kezdte Dean –, nem tehettél mást.

- Még mindig ezt gondolod? Dean, komolyan, még mindig? Mindazok után, hogy te és Sam…Ha én is úgy bíztam volna a testvéremben, mint te…

- Már rég halott lennél – ellenkezett Dean.

- Nem akarom sajnáltatni magam. Hoztam egy döntést és megbántam…de már nem változtathatok. Cserbenhagytam ot, mikor a legnagyobb szüksége volt rám. Azt hiszem, ha valaki, hát te megérted, nincs igazam?

- Most az alkumra célzol? – kérdezte kis gondolkozás után Dean.

- Nem célzok én semmire. Tudod magadtól is. Lefogadom, te is sokszor átgondoltad, mióta visszajöttél. Amióta Sam…nos…Megváltoztak a dolgok, Dean. Amit régen feketének és fehérnek hittünk, az mára összemosódott.

- Te mégis rendületlenül hiszel. Már egy angyal is elvesztette a hitét ott, ahol te még mindig hiszel. Nem tudom, becsüljelek-e ezért, vagy…sajnáljalak.

- Tehetsz egy szívességet – mondta Chris bosszúsan, mire Dean zavarában elmosolyodott. Ekkor tért vissza Sam, elköltötték a reggelijüket, aztán továbbálltak. Alighogy kiértek a parkolóba, három fura fickó fogta körbe oket. Fekete szemük azonnal elárulta kilétüket.

- Démonok – felelte Sam –, már csak ez hiányzott.

- Adjátok nekünk a lányt – parancsolta az egyik démon.

- Fura, mintha már történt volna egyszer egy hasonló, nem? – kérdezte Dean az öccsét, aki erre úgy nézett rá, mint egy idiótára.

- Engem akartok? – mondta pimaszul Chris. – Na gyerünk, mire vártok? – Sam és Dean értetlenül néztek a lányra, aki viszont magabiztosnak tunt. A démonoknak nem kellett kétszer mondani, villám gyorsan a vadászok elott termettek és elkapni készültek Christ, amikor is a lány felemelte a tenyerét és az egyik démon homlokára tapasztotta. A démon azon nyomban porrá lett. A másik ketto erre hátra hokölt, Chris pedig diadalmasan megmutatta a fiúknak a tenyerét. Egy elég mély vágás volt rajta, amibol még mindig csöpögött a friss vér, majd a másik kezében lévo véres kést is észrevették. Sam és Dean félmosolyra húzták a szájukat, de nem tarthatott sokáig a megkönnyebbülésük, hiszen ott volt még a másik két démon. Sam és Dean rájuk vetették magukat, de a démonok erosebbek voltak és messzire hajították oket. Amíg Sam és Chris vállvetve harcoltak, Dean gyorsan a kocsijához rohant, kivette a csomagtartóból a sót és közéjük szórta, de rá kellett jönnie, hogy ez figyelemelterelés volt. Egy régi ismeros, Crowley jelent meg elottük, vigyorogva intett feléjük, majd megragadta Christ, akinek ideje sem volt védekezni, és eltunt a lánnyal együtt. A két démon röhögve szublimált.

- Mi az, hogy eltunt? – kérdezte Cas órákkal késobb a motelben.

- Megleptek minket, Cas – magyarázta Dean. – Túl gyorsan történt, hogy mindenre figyeljünk.

- És Crowley volt?

- Igen, o – mondta Sam.

- Az a rohadt szemét! – orjöngött Dean. – Ha megtalálom, esküszöm…

- Mégis hova vihette Christ? – kérdezte Sam. Cas szótlanul lehunyta szemeit.

- Nem érzem ot – mondta még mindig csukott szemmel.

- Tudunk egy helyet, ahova talán elvihette – felelte Dean.

- Biztos nincs ott – mondta Sam. – Tudja, hogy ott keresnénk eloször.

- Akkor mégis mit csináljunk, hm? Nem ülhetünk itt tétlenül, Sam! – üvöltötte Dean.

- Én is tudom! – kiáltotta Sam.

- Menjetek oda – mondta most Cas. – Ha nincsenek ott, talán hagytak hátra valami nyomot. Én addig kiderítem, hol lehetnek.

Sam és Dean tehát Crowley villájába mentek, de a hely teljesen kihalt volt.

- Mit gondolsz, találunk valamit? – kérdezte Sam.

- Nagyon remélem – felelte Dean. – Különben soha nem találjuk meg Christ. – Kutatni kezdtek a házban, de semmi gyanúsat nem láttak, vagy hallottak. Odakint már várta oket Cas. Dean hozzá beszélt, mikor lejöttek a lépcson. – Cas, mondd, hogy te sikerrel jártál.

- Nincs itt semmi?

- Semmi. Átfésültük a helyet a pincétol a padlásig. Semmi, zéró, nada.

- Hát, talán én mégis tudom, hol lehet Chris. De nagyon gyenge jeleket küld.

- Miféle jeleket?

- Valamilyen formában o is angyal, tehát érzem.

- És? Hol van most?

- Valahol Új-Mexikóban – felelte Cas.

Chris egy szobában tért magához; egy ágyban feküdt, sebei bekötözve. Zúgott a feje és mikor megpróbált felülni, éles fájdalom hasított a tarkójába. Egy fiatal lány lépett oda hozzá, és gyengéden visszasegítette az ágyba. Hosszú, aranyszoke haja volt és gyönyöru, mogyoróbarna szemei; nem lehetett több 20 évesnél.

- Nem szabad még mozognod, elég csúnyán megütötted magad – felelte a lány.

- Hol vagyok? Mi történt? – kérdezte Chris révedezve.

- A farmunkon vagy, az én nevem Cindy Lockwood. A bátyámmal két napja találtunk a sivatagban, csaknem félholt voltál már. Nagyon kifáradhattál, két napig aludni egyfolytában…

- Sivatag? Hogy kerültem oda?

- Hát te sem tudod?

- Nem – vakarta meg a fejét Chris.

- Mi az utolsó, amire emlékszel?

- A…a…- mondta Chris, próbálva visszaemlékezni a történtekre. – Nem tudom. Nem emlékszem.

- Na és hogy hívnak? Talán van családod? Barátok, akik kereshetnek? – Chris erosen gondolkodott, de semmi sem jutott az eszébe. – Nem emlékszem semmire – felelte elfúló hangon. A lány kedvesen elmosolyodott, majd az ágy melletti szekrényhez nyúlt, és leemelt róla egy vizespoharat. Chris szájához emelte, és megitatta; a lány hálásan nyelte le a hus folyadékot. – Semmi baj – felelte Cindy. – Itt biztonságban vagy. Majd csak eszedbe jut minden, egyet se félj.

- De el kell mennem, nem maradhatok – ellenkezett Chris.

- Ilyen állapotban nem jutnál messzire. És egyébként is hová mennél? Maradj egy ideig, hátha eszedbe jut valami, ami támpontot ad.

- Hol vannak a ruháim? – kérdezte Chris, mikor észrevette, hogy anyaszült meztelen a takaró alatt.

- Ki kellett dobnunk, sajnálom – mondta Cindy. – Elszakadt és csupa vér is volt.

- Nem volt benne semmi papír? Személyi iratok, egy névjegykártya, vagy telefon?

- Csak a gyurud és a nyakláncod. De ezt inkább nem hordanám itt a helyedben.

- Miért? – kérdezte Chris és a pentagram medálra nézett a nyakában.

- Ez démoni jel, istenkáromlás – suttogta Cindy.

- Épp ellenkezoleg. A pentagram a démonok elleni jel, megvéd tolük és csapdába is ejti oket.

- Ezt meg honnan veszed? – hökkent meg a lány.

- Fogalmam sincs – válaszolta Chris megrendült arccal.

- Látod, ez már egy emlék lehet, az jó. Visszatérhet a többi is.

- Remélem…De ha ti ilyen vallásosak vagytok, miért segítettetek rajtam? Ha láttátok a medálom…

- Nem tudhatjuk, miféle vagy, míg meg nem szólalsz. Nem hagyhattunk meghalni odakint az eloítéleteink és a félelmeink miatt.

- Majd szólj rám, hogy ezt megháláljam – felelte Chris, fáradt mosolyt eroltetve az arcára. Aztán észrevett még valamit, ahogy Cindy elovette a fiókból a tiszta ruhákat. – Az meg mi?

Cindy beletúrt a fiókba és kivett egy mobiltelefont.

- Ez is nálad volt, mikor rád találtunk. De a telefon itt használhatatlan, nincs térero. Távol vagyunk mindenféle hálózattól.

- Akkor hogy kommunikáltok a külvilággal?

- Havonta egyszer a város elöljárói közül néhányan elindulnak Saint Mountain-be, ahol elintézik a hivatalos ügyeket és bevásárolnak a lakosoknak – mondta Cindy és odaadta Chrisnek a telefont. A lány gyorsan leellenorizte – tényleg nem kapott vonalat. Megnézte a híváslistáját, a legtöbbször hívott szám: Bobby Singer. – Singer, Singer – próbálgatta Chris a nevet, mint valami mondókát. – Bobby Singer.

- Ki az? – kérdezte most Cindy. – Talán egy rokon?

- Talán. Nem tudom. – Tovább böngészte a telefonkönyvét és rábukkant Dean nevére. – Dean Winchester. Hm…Érdekes.

- Csak nem…? – élénkült fel Cindy. – Talán egy emlék?

- Nem. Csak két Winchester is van a listámban. Sam és Dean Winchester. Régebben elég sokszor hívtam oket. Milyen nap is van?

- Április 22., csütörtök.

- Ez az – mondta Chris reménykedve. – Három napja is beszéltem velük telefonon. Talán ok tudják, mi történt velem. Meg kell találnom oket, talán…

- Hé, hé, várj már – ellenkezett Cindy. – És mi van, ha ok tették ezt veled?

- Az kizárt – mondta határozottan Chris.

- És ezt meg honnan tudod?

- Nem tudom…de érzem…Érzem, hogy bennük bízhatom…Ok a barátaim.

Sam, Dean és a hátsó ülésen Cas épp az új-mexikói Saint Mountain-be tartottak a végtelen országúton.

- Ez így túl lassú – jegyezte meg Cas, mire Dean sértodötten válaszolt.

- Még mindig biztonságosabb, mint az „angyal-taxi”. Így nem tudják, hol vagy.

- Én sem tudom – felelte csendesen, komor ábrázattal Cas és kinézett az ablakon.

- Nemsokára megérkezünk Saint Mountain-be – felelte Sam. – Ott kérdezosködhetünk… és lepihenhetünk.

- Majd pihenünk, ha megtaláltuk Christ – mondta Dean.

- Figyelj – kezdte Sam –, én is meg szeretném találni, de már csaknem két napja vezetsz egyfolytában. Kialvatlanul nem segítesz Chrisen. És ami még fontosabb – egyikünk sem. Egy nyugodt óra, csak ennyit kérek, Dean. Kinyújtózni, enni valami meleg ételt, kávét inni. Legalább miattam.

- Rendben – adta be a derekát Dean, miközben elhajtottak a „Saint Mountain – a Hit városa, lakosság: 1205 fo” tábla mellett. A városba érve leparkoltak egy büfé mellett és bementek. Amíg Cas és Sam leültek egy félreeso zugba, addig Dean kérdezosködött a pultnál álló pincérnok között. A három – nem éppen csúnya – teremtés úgy fogta közre Deant, mint a prédára lecsapni kész hiénák. Dean látva a helyzetet, kivillantotta elragadó mosolyát, majd azt mondta: - Sajnálom, lányok, fontos az ügy. Tényleg nem láttátok ot? – kérdezte és felmutatott egy képet Chrisrol.

- Nem, nem ismeros – mondták a pincérnok kórusban.

- Biztos nem járt erre – felelte az egyik. – Jó az arcmemóriám – tette hozzá és végighúzta az oldalán a konyharuhát. Dean felszisszent a szexi mozdulatra, aztán alig hallhatóan, magának suttogta.

- „Hutsd le magad, koncentrálj, koncentrálj.” Lányok – mondta most már fennhangon –, szívesen elidoznék még veletek, de meg kell találnom a barátomat, sajnálom. Tényleg. – Ezzel faképnél hagyta oket; a lányok vágyakozva néztek utána, majd mikor látták, hogy Sam és Cas mellé ül, kacéran odaintettek a másik két srácnak is. Sam és Cas egymásra néztek, mindkettejük szemében kínos zavar bujkált.

- Na, sikerrel jártál? – kérdezte Sam szarkasztikusan.

- Nem, nem látták errefelé – mondta Dean az étlapot tanulmányozva. – Sem ot, sem Crowley-t, sem semmilyen gyanús alakot, aki talán démon lehet. – Ekkor odalépett hozzájuk az egyik elobbi pincérno és letett eléjük három üveg sört.

- A ház ajándéka – felelte mosolyogva, majd hozzátette. – Egyébként sokan járnak ide a környezo kisvárosokból, leginkább Santa Martino-ból. Errefelé a kisvárosok el vannak zárva a külvilágtól, mi vagyunk nekik a Paradicsom.

- Nem ilyen a Paradicsom – súgta oda Cas Samnek, aki furcsa ábrázattal nézett vissza rá.

- Ha kellene még valami…- mondta a pincérno, de Sam gyorsan a helyzet magaslatára állt.

- Majd szólunk, kösz – felelte. A lány mosollyal az arcán távozott.

Nagyjából húsz perccel késobb a fiúk az utcán ballagtak és a járókeloket figyelték, amikor Sam észrevett valamit.

- Nézzétek – mondta és a túloldalon álló fickó felé biccentett a fejével. Egy középkorú, fehér pasas farmerben és Stetson kalapban a vasáru kereskedés kirakata elott állt. – Miért nem megy be? – Cas és Dean összenéztek, nem értve a problémát. – A társa egyedül ment be.

- És? – tudakolta Dean.

- Nem tudom, csak…furcsa – felelte Sam, majd hirtelen a férfi kocsijára irányult a tekintete. – Nézzétek a szélvédot. – Az autó ablakán egy matrica hirdette: „Santa Martino, a legjobb hely az Üdvösségre.”

- Jaj, Sam – mondta Dean kétkedve. – Csak nem arra gondolsz…amire gondolom, hogy gondolsz?

- Nem tudom, mire gondolsz?

- Nem tudom, mondd meg te.

- A biztonság kedvéért leellenorizhetnénk – mondta most Cas.

- És mégis mit? – akadékoskodott Dean.

- Kezdhetnénk Santa Martino-val – mondta Sam.

- Szerinted ott van Chris?

- Mi tudom én! De valahol el kell kezdenünk. Nem tetszik nekem az a pasas.

- Biztosra kell mennünk, Sam.

- Mikor hagytak cserben a megérzéseim? – kérdezte Sam a bátyjától, aki elégedetten válaszolt.

- Na jó, lássuk csak…hol is kezdjem?

- Elég – mondta Cas. – Elindultak.

- Akkor most kövessük oket? – kérdezte Sam. Dean hezitált egy ideig, de mivel jobb ötlet neki sem jutott eszébe, kocsiba vágták magukat és a platós Dodge után hajtottak.

- Itt kell lennie – felelte Cas, mikor kiszálltak a kocsiból.

- Csak semmi feltunosködés – mondta Sam a bátyjának, aki épp a pisztolyát rejtette a háta mögé, a derekához erosítve azt.

- Ezt inkább neki mondd – válaszolt Dean az angyalra mutatva, aki határozott léptekkel elindult a kihalt fotér felé és megállt a templom elott.

- Hová tunt mindenki? – kérdezte Sam, amint körbenézett. Alighogy ezt kimondta, nyílt a templom ajtaja és kiözönlöttek rajta az emberek. – Még csak péntek van – tette hozzá gyorsan.

- Elnézést – kezdte Dean és odament egy idos nohöz. – Átutazóban vagyunk, nem tudná megmondani, mi történt?

- Az elöljárók most jöttek vissza Saint Mountain-bol – válaszolt az asszony. – A templomban osztották szét az árut.

- Miért épp a templomban?

- Huvösebb, a romlandó élelmiszer jobban eláll. – Sam és Dean egymásra néztek amolyan „hu, de furcsa” pillantással, majd Cas elindult feléjük aggódó tekintettel.

- Démonok – felelte. – Nem tudom mennyi, de érzem oket.

- És Chris? – kérdezte Dean. – Ot érzed?

- Túl sokan vannak…de itt kell lennie. – Elindultak átkutatni a várost, de nem kellett messzire menniük. Az egyik sarkon épp Chris fordult be napraforgó sárga ruhában valami dobozt cipelve és vele volt Cindy. Dean elrohant, meg se várva Sam figyelmeztetését, miszerint lehet, hogy Cindy is démon. Cindy a virágüzletbe ment, Chris pedig szorosan a nyomában volt, de mielott még belépett volna o is, Dean megállította.

- Chris, jól vagy? Nem bántottak? – suttogta.

- Ki maga? – kérdezte Chris, mivel nem ismerte fel barátját.

- Chris, ne csináld, erre nem érünk rá. Azonnal el kell tunnünk innen.

- Ismerjük egymást? – kérdezte újra Chris, miután Dean szemeibe nézett.

- Maggie, ki ez a fickó? – jött most oda Cindy. – Talán eltévedt?

- Maggie? – kérdezte Dean.

- Igen – válaszolta Chris. – A nevem Maggie Lockwood, o itt a húgom, Cindy. Segíthetünk valamiben?

- Elnézést – mondta Dean megrökönyödve. – Csak azt hittem…Nagyon hasonlít egy barátomra.

- Semmi baj, elofordul – mondta Chris könnyedén.

- Ööö, tudja, átutazóban vagyunk a barátaimmal és…nem igazán ismerjük a környéket. Megtenné, hogy körbekalauzol? Örülnénk neki. – Chris tetotol talpig végigmérte Deant, majd felhúzta egyik szemöldökét és így felelt:

- Lefogadom, minden lánynak ezt mondja. Van, aki beveszi ezt a mesét? – Dean mint akit leforráztak, zavart mosollyal motyogta magában:

- Van, ami sosem változik. – Chris ránézett Cindy-re, a szeme mindent elárult, majd Dean felé fordult.

- Hát jó.

- Maggie, ne! – mondta Cindy izgatottan. – Idoben haza kell érnünk, emlékszel?

- Csak tíz perc, Cindy.

- Nem, nem – akadékoskodott a lány. – Bud megölne ezért. Gyerünk, nyomás. Ha megbocsát…– tette még hozzá, egyértelmuvé téve, hogy Dean útban van, majd a feldúlt Chrisszel távozott.

- Megorültél? – kérdezte Sam, mikor Dean visszament hozzájuk a kocsihoz. – Meg is ölhettek volna.

- Nagyon fura volt – makogta Dean. – Mintha nem ismerne meg. Talán törölték az emlékeit. Olyan üres volt a tekintete. És az a…Cindy…Maggie-nek szólította.

- Maggie? Úgy hívták az édesanyját, nem?

- De igen, Margareth. És azt mondta, bízik bennem.

- Ez nem lehet véletlen. Talán emlékszik foszlányokra, akkor meg tudjuk gyozni.

- Meggyozni? Mire?

- Hogy velünk jöjjön. Mi bajod van?

- Nem is tudom, csak…- mondta Dean gondolataiba merülve. – Lehet, hogy így a legjobb neki.

- Te megorültél? – meresztette a szemét az öccse. – Démonok közt mászkál, akik elrabolták és kimosták az agyát!

- De ha láttad volna, Sammy…Boldognak tunt. És ahogy láttam, nem bántották. Sápadt volt és megviselt, de boldog.

- Ezt nem hiszem el. Te rohantál annyira, hogy megmentsd és most meg hagynád boldog tudatlanságban?

- Ki tudja? Talán jobb lenne neki.

- Ezt nem hallgatom tovább – mondta Sam és elindult.

- Most meg hová mész? – kiáltotta utána Dean.

- Keresek valami szállást – vetette oda félvállról Sam.

Dean az Impalában ült a Lockwood farm egyik rejtett zugában és a házat figyelte. Chris járt-kelt a házban, vizet hozott, kigyomlálta a virágokat és kiült a verandára újságot olvasni. Úgy tunt, egyedül van, de hamarosan lement a nap és megjelent Cindy és…Crowley. Bementek a házba, de kis ido múlva kijött Chris és épp Dean felé ballagott a magas fuben.

- Csak nem eltévedtél…ismét? – kérdezte csipkelodve.

- Nem, én csak…tudni szerettem volna, hogy jól vagy-e – mondta Dean zavartan. – Honnan tudtad, hogy…

- Éles a szemem – mondta Chris meg se várva, hogy Dean befejezze. – És egy ilyen szépséget nem nehéz észrevenni – tette hozzá mosolyogva, megütögette a motorházat és beült Dean mellé az anyósülésre. – Most komolyan: miért vagy itt?

- Nem fognak hiányolni odabent? – érdeklodött Dean.

- Azt mondtam, kint hagytam valamit a pajtában. – Dean elengedett egy félmosolyt. – Amit délután mondtál – folytatta Chris –…hogy neveztél?

- Chris. Azt mondtam, Chris.

- Igen, Chris. O a barátnod? – Dean elcsodálkozott, majd nevetve válaszolt.

- Nem, dehogy, nem, vagyis…Nagyon régóta ismerjük egymást, jó barátok vagyunk…Na és te? Mikor költöztél ide?

- Mindig is itt éltem – felelte Chris. Dean összehúzta a szemöldökét. – Néha nagyon el szeretnék menni innen…nem is tudom, miért?

- Talán úgy érzed a lelked mélyén, hogy nem ide tartozol – puhatolózott Dean.

- Talán…igen – mondta Chris. – A bátyám és a húgom…Tudom, hogy szörnyu ilyesmit mondani, de…néha úgy érzem, mintha nem is egy család lennénk.

- Legjobbakkal is megesik – mondta Dean.

- Fura, de melletted máshogy érzem magam, mintha…mintha…jobban ismernélek. Pedig ez hülyeség, nem? Hiszen csak ma láttalak eloször és… - Nem folytatta tovább; Deanre nézett és egyszeruen csak megcsókolta, de olyan hevesen, hogy a srác hirtelen azt se tudta, mit tegyen. Valahogy nagyon is természetesnek tunt a dolog, nem tiltakozott ellene, még tetszett is volna neki a helyzet, de az esze azt súgta, nem teheti ezt Chrisszel. Gyengéden kibontakozott a karjaiból és visszaültette a lányt az ülésre. – Mi a baj? – kérdezte Chris. – Nem tetszem, igaz?

- Nem errol van szó – védekezett Dean. – Csak…nem tehetem. Nem volna fair veled szemben…Ebben az állapotodban.

- Milyen állapotban?

- Na jó. Nem akartam ezt így, de…azt hiszem, muszáj lesz. – Minden erejét összeszedte. – Te vagy Chris. – A lány meghökkenve meredt rá, látszott, hogy nem hisz neki. – Chris Johnson vagy, apád révén ismerlek, aki vadász volt, ahogy mi is.

- Vadász? Szóval te vadász vagy?

- Igen, de…nem egészen olyan értelemben…démonokra vadászom. Akárcsak te. Három napja megtámadtak minket és téged elvittek. Itt találtunk rád, de nem emlékszel semmire, ami azt bizonyítja, hogy tehettek veled valamit, csak még azt nem tudom, hogy mit. – Chris egy fél percig hallgatott, majd mély levegot vett és Deanre nézett.

- Befejezted?

- Igen – mondta Dean zavartan.

- Jó, mert akkor most azonnal hagyd el a birtokot és vissza se gyere! – üvöltötte Chris dühében.

- Hé, hé, hé, várj már! – mondta Dean és a karjánál fogva visszahúzta az épp kiszállni készülo Christ. – Csak egy percet várj.

- Mire? Hogy dajkamesékkel etess? Már rég kinottem ebbol, köszönöm.

- Csak nézz a szemembe és mondd, hogy nem hiszel nekem – felelte dühösen Dean. Chris zihálva nézett Deanre, így maradtak alig fél percig, csendben.

- Te megorültél – suttogta Chris, de nem mozdult.

- Lehet, de te is érzed, hogy nem ide tartozol. A lelked mélyén tudod, hogy igazam van. - Chris eltunodött.

- Ez az egész olyan…

- Hihetetlen? – kérdezte Dean.

- Szívás – fejezte be Chris. Dean meglepodött a válaszon, hirtelen rátört a deja vu. – Nem hiszek neked – mondta még mindig suttogva Chris. Dean két tenyerébe fogta a lány kezét.

- Be tudom bizonyítani – felelte halk, de elszánt hangon.

Nem sokkal késobb Chris visszament a házba, Cindy és Crowley már hozzáláttak a vacsorához.

- Hol jártál? – kérdezte Crowley.

- Csak…nem találtam a kulcsaimat – hazudta Chris. – A pajtában voltak utoljára, de…nem találtam meg.

- Hagyd, majd holnap csináltatok másikat.

- Jó – felelte Chris és a mosogató felé fordult. Óvatosan kihúzott a dzsekije alól egy vizes palackot és ledermedt. Nem tudta, van-e elég bátorsága megtenni azt, amire Dean kérte. Végül mégis rászánta magát, kinyitotta a flakont és a tartalmát három pohárba öntötte, amiket letett az asztalra. Nem kellett soká várnia: amint Cindy elé letette a poharat, a lány azonnal belekortyolt és fájdalmasan felordított, a szája pedig füstölni kezdett.

- Szentelt víz, te ribanc? – mondta Crowley dühödten és megütötte Christ, aki megtántorodott és leborított pár tányért az asztalról. – Nem tudom, hogy csináltad, de drasztikusabb eszközökhöz kell folyamodnunk – felelte, miközben megragadta Christ és Cindy segítségével a nappali kanapéjára fektette a kapálózó lányt. – Hozd a kupát – utasította Cindy-t, a lány pedig elrohant. Crowley elohúzott egy kést és megvágta Chris karját; a lány felordított a fájdalomtól. Ekkor törte be az ajtót Dean és Crowley-ra vetette magát, dulakodás közben azonban megjelent Cindy is, aki nem teketóriázott, leütötte Deant egy piszkavassal.

- Tudhattam volna, hogy te állsz a háttérben – mondta Crowley, mikor Dean feleszmélt. O és Chris egy-egy székhez voltak kötözve. Chris már alig élt, vér és nyílt sebek borították be a testét, kezei erotlenül csüngtek a semmibe.

- Mi a fenét muvelsz, Crowley? – kérdezte Dean. – Tudtommal te is Lucifer halálát kívánod.

- A célom nem változott – felelte a démon. – Csak a módszereim. Nehogy azt hidd, hogy egyedül ti szereztetek tudomást a kiscsaj képességeirol.

- Nem tudom, mire célzol – makacskodott Dean.

- Ugyan már, Dean. A lány ose szeráf volt, hamarabb is rájöhettem volna.

- Honnan…

- Honnan tudom? – Crowley kacagni kezdett. – Megvannak a megfelelo embereim erre is. – Közelebb hajolt Deanhez és halkabbra fogta, mintha attól tartana, hogy kihallgatják a beszélgetést. – Egy arkangyal súgta…vagy inkább üvöltötte, miközben a húsát szeleteltem…és állítom, többet tudok, mint te. A Colt használhatatlan volt Luciferre és bármivel is próbálkoznánk, azt hiszem, nem tudnánk megölni. Tehát…vissza kell zárnunk valahogy a tömlöcébe.

- Tiszta sor. Na és? Mire kell Chris? – Crowley még közelebb hajolt Deanhez, hogy a fejük csaknem összeért.

- O az egyik fontos láncszem a gépezetben. Mit gondolsz, Mihály hogy gyozte le egykor Lucifert, hm? Ó, persze, a Kard…csakhogy nem az volt az egyedüli védelem a jó öreg patás ellen, nem ám. A Kard súlyosan megsebezte ot, ez nem vitás…de lent is kellett tartani. Javíts ki, ha tévedek, de ugye vérrel nyitottátok ki a tömlöcét? – Dean kérdon nézett a démonra.

- És vérrel kell ott tartani…Chris vérével?

- A kulcsok bezárták, de kellett még valami. Valami, egy biztosíték, ha netán mégse muködne a dolog. A szeráfok eredetileg öten voltak. Az ötödik, a fovezér hatalmasabb volt Mihálynál is. Hogy biztos legyen a gyozelem, feláldozta magát: a vérét adta Mihálynak, „aki e vérbe mártva kardját letaszította öccsét a Pokol legmélyebb bugyrába” – mondta szónokolva Crowley. – De a szeráf nem halt meg, áh-áh. Elvesztette halhatatlanságát, így kizáratott a Mennybol és a Földre számuzték. De segítsége végül nem maradt viszonzatlan, ajándékot kapott: a vére, mely eldöntötte a háború kimenetelét ugyanolyan eros maradhatott; az Öreg ügyelt a részletekre. Tudta, hogy késobb még több bajt is okozhat a fiacskája, így a szeráfot használta fel. Jobban mondva, a szeráf utódait. Coltot a pisztollyal, Christ a vérével.

- Hogy vettétek el az emlékeit?

- Véletlen volt – magyarázta Crowley olyan hangsúllyal, mintha csak az italát öntötte volna ki a szonyegre. – Szökni próbált, hát tettünk róla, hogy ne akarjon szökni. Szép lassan haladtunk emlékrol emlékre.

- És kitaláltátok ezt a színjátékot neki…Mennyien vagytok?

- Itt, a városban? Lássuk csak…mindenki. Vagy legalábbis hamarosan mindenki az lesz.

- De nem ölheted meg Christ. Kell a vére. Itt fogod tartani, amíg elegendo vért nem szerzel tole?

- Fogalmad sincs, mennyi vér kell egy ilyen muvelethez. Kiirthatnánk egy fél várost, akkor se lenne elég.

- De Chris csak egy ember.

- Nem csak egy ember! Egy ember szeráf vérrel. Ha nem hal meg a muvelet közben, akár ezerszer is lecsapolhatjuk, hogy elegendo mennyiséghez jussunk.

- Te rohadt szemét állat, esküszöm, ha kiszabadulok…

- A fenyegetozésed mit sem ér, Dean. Most te is csak fogoly vagy. – Ahogy ezt kimondta, Sam és Cas robbantak be az ajtón, Cas a démonra támadt, míg Sam kiszabadította Deant. Már kioldozta Christ is, amikor még több démon érkezett és elkezdodött a harc. A fiúk szentelt vízzel és sóval védekeztek, de mindez kevésnek bizonyult, Cas pedig nehezen bírta egyedül, mégis odakiáltott a fiúknak, hogy meneküljenek. Sam és Dean fogták Christ és a kijárat felé igyekeztek, de démonok állták el az utat. Dean fogta a maradék sót és közéjük hajította, de azok megragadták Christ.

- Menjetek már! – kiáltotta Cas.

- De Chris…! – ellenkezett Dean.

- Menjetek! – kiáltotta még egyszer Cas, mire Sam megragadta a hezitáló Deant és kirohant vele a házból. Aztán hirtelen – szinte csettintésre – eltuntek a démonok és ok ott találták magukat a motelben, ahonnan három napja elindultak. Mielott akárcsak felfoghatták volna, hogy mi történt, megjelent Cas karjában az ájult Chrisszel. Azonnal lefektették a lányt az egyik ágyra, Cast a másikra.

- Alig lélegzik – felelte Sam, megvizsgálva Christ.

- Rendbe jön – mondta Cas fáradtan és felült.

- Mi történt, Cas? – kérdezte Dean. – Hogy jutottatok ki?

- Nem tudom – felelte az angyal. – Egyszer csak minden démon eltunt, és idekint voltunk.

A fiúk ellátták Chris sebeit és bekötözték. Nagyon gyenge volt és rengeteg vért vesztett, ráadásul estére be is lázasodott.

- Talán orvoshoz kéne vinnünk – javasolta Sam.

- Várjunk reggelig – mondta Dean.

Eljött a reggel, Cas új erore kapott, Chrisnek pedig lement a láza. Dean nem tántorított az ágya mellol, csak Sammel hozatott magának egy adag kávét.

- Crowley tudta – mondta váratlanul Dean.

- Tessék? – kérdezte Sam visszafordulva a fürdoszoba ajtajából.

- Tudta, hogy vessük vissza Lucifert a tömlöcébe.

- És ezt csak most mondod? – élénkült fel Sam.

- Azt nem használhatjuk. Ki kell találnunk mást.

- Miért? Mi az? Ha véget vethetünk ennek az egész orületnek, miért ne tennénk?

- Mert Chris belehalna, azért! – Ekkor elmondta Samnek és Casnek tövirol hegyire mindazt, amit Crowley mondott neki az éjjel. – Ki kell találnunk mást.

- Tehát a négy gyuru nem elég? – kérdezte Sam.

- Talán elég lesz az is – mondta Cas. – De elobb szerezzük meg valamennyit.

Pár órával késobb Chris felébredt. Fáradt volt és még mindig sápadt, de élt.

- Nagyon szívós vagy – mondta Dean, miközben megitatta. – Nem sokan éltek volna túl ilyen sérüléseket.

- Hát, nem vittétek túlzásba a fájdalomcsillapítót – felelte Chris a régi modorában. A fiúk elmosolyodtak. Mikor megkérdezték mire emlékszik, azt válaszolta:

- Mindenre. – Majd lopva Deanre pillantott és hamar hozzátette: - Kivéve az elmúlt pár napot.

- Nem sokat vesztettél – felelte Sam.

- Az nem olyan biztos – mondta sejtelmesen a lány még mindig Deant nézve, és ebbol Dean is rájött, hogy Chris igenis emlékszik. Megfogta a lány kezét és óvatosan visszamosolygott rá.